Szálláshelyek - Sopron

Szállás Sopron környékén

Nevezetességek Sopron környékén

Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron

2.8 km távolságra Sopron belvárosától.

A bánfalvi karmelita kolostor Sopron kertvárosában található, az egykori Sopronbánfalván. Erdős peremvidéken, magas dombon áll, ezért nevezik hegyi kolostornak is. A XV. század legvégén épült, eredetileg pálos kolostorként. Az 1530-as években egy török hadjárat következtében erősen megrongálódott, egy évszázaddal később állították helyre, ezt követően noviciátusként működött. A rend XVIII. századi feloszlatása után a kolostorból helyőrségi kórház lett, a templom pedig egészen 1827-ig üresen maradt, amikor a katolikus egyház visszavásárolta és helyrehozta, és a karmelita rend tulajdonába került. A kommunizmus idején szociális otthonná rendezték be, ez 2002-ben költözött el az épületből. A kolostor ma üresen áll, látogatói megcsodálhatják az eredeti szépségükben helyreállított, puha mészkőből készült szobrokkal díszített, korlátos barokk lépcsőjét, elegáns belső tereit és szép berendezését.

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Város: Sopron
Hotel Wollner

Hotel Wollner A Hotel Wollner romantikus szálloda Sopron történelmi belvárosában, a centrumban, közvetlenül a konferencia központ, a színház, a kaszinó, a turisztikai látnivalók, üzletek és szórakozóhelyek szomszédságában. Kitűnő választás mindazoknak, akik üzleti- vagy turistaútjuk során a város hangulatát belülről megélve szeretnék megismerni Sopront és környékét.
0.6 km távolságra Sopron belvárosától, 3.4 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 25812 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Wollner
Város: Kôszeg
Hotel Írottkő

Hotel Írottkő Kőszeg legismertebb és legnagyobb férőhelyű szállodája, a Hotel Írottkő a történelmi hangulatú város belvárosának romantikus főterén található. A megszépült, felújított Hotel Írottkő 50 szobájának mindegyike fürdőszobás, telefonnal, színes televízióval, rádióval és minibárral felszerelt.
3.1 km távolságra Kôszeg belvárosától, 28.6 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).



További részletek a szállodáról: Hotel Írottkő
Város: Bük, Bükfürdô
EMAN Apartmenthouse

EMAN Apartmenthouse Az EMAN Apartmanház a Bükfürdői Gyógy-és Élménycentrumtól nem messze, kellemes környezetben nyújt kikapcsolódási lehetőséget. A vendégek a szaunában vagy a grillezési lehetőséggel és játszótérrel rendelkező 1700 négyzetméteres kertben lazíthatnak.
0.9 km távolságra Bük, Bükfürdô belvárosától, 31.4 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).



További részletek a szállodáról: EMAN Apartmenthouse
Város: Bük, Bükfürdô
Bajor Panzió Aparthotel

Bajor Panzió Aparthotel A Bajor Panzió Aparthotel 2003-ban épült Bük centrumában. Vendégeit kényelmes szobákkal és apartmanokkal, őrzött parkolóval, kerti medencével, sportolási lehetőségekkel és egészségmegőrző programokkal várja. Az 1500 méterre található Gyógy- és Termálfürdő megközelíthető autóbusszal vagy kisvonattal, amelynek megállója a panziótól csupán 100 méter távolságra van.
1.3 km távolságra Bük, Bükfürdô belvárosától, 31.8 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 13990 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Bajor Panzió Aparthotel
Város: Bük, Bükfürdô
Apartman Hotel

Apartman Hotel
3.4 km távolságra Bük, Bükfürdô belvárosától, 32.7 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 11399 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Apartman Hotel
Város: Szombathely
Hotel Claudius

Hotel Claudius A római jellegű szálloda, a Hotel Claudius, a Csónakázó-tó partján, gyönyörű zöld környezetben található, rövid sétára a történelmi belvárostól, a fedett uszoda, a termál fürdő és az élményfürdő közvetlen közelében; a szálloda kényelmes szálláslehetőséget biztosít csoportok, családok és üzleti vendégek részére egyaránt.
1.6 km távolságra Szombathely belvárosától, 38.9 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 29500 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Claudius
Város: Szombathely
P4W Hotel Residence

P4W Hotel Residence
0.9 km távolságra Szombathely belvárosától, 39.4 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 19901 Forinttól!


További részletek a szállodáról: P4W Hotel Residence

Joó Fogadó Wellness Panzió A Joó Fogadó és Wellness Panzió a Sárvári Gyógyfürdőtől hat kilométerre található, Sárvár-Rábapatyon, ahol szobái és wellness-részlege nyugodt kikapcsolódást biztosítanak.
0.7 km távolságra Rábapaty belvárosától, 45.7 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 13900 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Joó Fogadó Wellness Panzió
Város: Sárvár
Platán Hotel Sárvár

Platán Hotel Sárvár Sárvár szépséges városa Vas megyében, a Rába és a 84-es út mentén fekszik. A várost körülölelő természet vonzerején túl a város kulturális és épített emlékekben is gazdag, elég csak a Nádasdy-várra vagy a botanikuskertre gondolnunk. A nemzetközi folklór- és fúvósfesztiválon és a Históriás Napok rendezvényén túl a település számos folklórfesztivál és vásári mulatság színhelye. Ezen a pezsgő helyszínen, Sárvár szívében várja vendégeit a Platán Hotel.
0.4 km távolságra Sárvár belvárosától, 49.3 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).


Kétágyas szobák éjszakánként 17501 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Platán Hotel Sárvár
Város: Sárvár
Hotel Viktória

Hotel Viktória 2004 októberében Sárváron, Magyarország egyik népszerű fürdőhelyén nyílt meg az új három csillagos Hotel Viktória Sárvár. A hotel a város központjában fekszik közvetlen az arborétum közvetlen szomszédságában csendes, nyugodt környezetben. A szálloda vendégeinek lehetősége nyíllik a tíz hektáros természetvédelmi park díjmentes megtekintésére.
0.3 km távolságra Sárvár belvárosától, 49.7 km távolságra a látnivalótól (Bánfalvi Karmelita Kolostor - Sopron).



További részletek a szállodáról: Hotel Viktória

Szálloda keresése Sopron városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: